A művészet szeretetének többféle fokozata és módja lehetséges. Ilyen a szemlélése, a művelése, a feldolgozása, illetve a gyűjtése. Mind a négy viszony az alkotásról a legnagyobb tisztelettel vélekedik: azt állítja, hogy a műtárgy egy olyan „dolog”, ami hozzátartozik életünkhöz, mert szebbé, tartalmasabbá teszi azt, miközben problémákról és viszonyokról mond örök érvényű tanulságokat.
A művészet szemlélése azért fontos, mert az alkotás nézője az, aki megteszi a legfontosabb lépést a kultúra felé, mert kíváncsiságával elismeri fontosságát és létét. Ez a kortárs művészet területén – amelyen én is dolgozom – nem is olyan könnyű, mert sokan idegenkednek azoktól a megnyilvánulásoktól, amelyeknek nincs más céljuk, mint hogy kifejezzék a mai idők összetettségét és kérdéseit, illetve a benne élő emberek egyéni útkeresését és érzéseit.
A művész persze a legaktívabb szereplője ennek a folyamatnak. Ő az, akinek a műveket köszönhetjük és ő az, aki meghatározza azokat a kifejezési formákat, amelyek jellegzetessé válnak egy adott kor számára. Az alkotók megközelítésének sokoldalúsága és útkeresése a tehetségről, az egyéni gondolatformálásról és a szavakban megfogalmazható álláspontok és érzelmek képpé és formává alakításának képességéről szól. A kortárs művészet megjelenését és irányait alapvetően ők határozzák meg.
A látottak feldolgozása és értelmezése a művészettörténészek feladata. Közvetítő szerepük segíti a nézőt abban, hogy eligazodjon a jelenségek között, megértse azt, hogy mi az, ami a mai útkeresésben lényeges, és mi az, ami a művészet megnyilvánulásai között érték. A kultúráról szóló tanulmányok, cikkek, könyvek hozzájárulnak ahhoz, hogy a művészet élvezői ne csak a saját ítéletükre, de általánosabb véleményekre is hagyatkozhassanak akkor, amikor kialakítják a maguk véleményét, tetszését vagy nem tetszését.
Mindezek között a műgyűjtés a művészet folyamatos alakulásának egyik kiemelt mozgatója. Nemcsak ítélet, ízlés és támogatás nyilvánul meg benne, hanem az a tény is, hogy az alkotások vásárlói a maguk választásával a kortárs művészet formálóivá válnak, amennyiben egzisztenciális biztonságot nyújtanak az általuk kedvelt alkotóknak.
A gyűjtő tehát nagyon izgalmas tevékenységet űz: kialakítja a maga álláspontját a művészetről, műértővé válik, személyes kapcsolatokat alakít ki és ápol a művészvilággal, és végezetül saját kollekciót hoz létre. Ebben formát adhat mindannak, amit a műalkotásokról gondol. A tárgyakon keresztül önmagáról beszél, arról hogy mit értékel és miért, mit tart szépnek és miért, mit szeretne átmenteni az utókornak és miért. Azt mondja el, hogy ki is ő tulajdonképpen.
A Kortárs magángyűjtők kiadvány célja, hogy olyan gyűjtő személyiségeket és hozzájuk kapcsolódó gyűjteményeket mutasson be, amelyek már a műgyűjtés terén maradandó értéket hoztak létre. A lap példát mutat egy magatartásformára, ami a művészet szeretetét és támogatását szolgálja. Látható, hogy már sokan vannak, akik a gyűjtés passziójának hódolnak, de én azt remélem, hogy e könyvecske láttán még többen lesznek.

(A szerző a Műcsarnok főigazgatója)